Diktatúra a szerkesztőségben

Áll a bál a Der Spiegel házatáján. Anélkül, hogy itt részletesen elmeséljük a történetet, méricskéljük a tulajdonviszonyokat, legyen elég, hogy a megboldogult lapalapító, tulajdonos, főszerkesztő Augstein még életében szétosztotta a vagyonát: negyedét eladta Gruner+Jahr-nak, a legnagyobb német magazinkiadónak, felét a Spiegel Verlag dolgozóinak adta és a negyedét megtartotta. Halála után további fél-fél százalékot hagyott a G+J-re, az eredeti megállapodásnak megfelelően és a dolgozói Mitarbeiter KG-nak, az örökösöknek is maradt 24 %, de azzal nem tudnak beleszólni a cég életébe. Eddig pompás. Amire talán maga sem számított az az, hogy az 50,5 %-os Mitarbeiter KG. (nevezzük szövetkezetnek) átvette a hatalmat. Először kb. két évvel ezelőtt elbocsátotta a neves kiadói igazgatót, és behivott egy fiatal embert e posztra. Aki elkezdett "rendet csinálni". Ennek során nem hosszabbította meg a főszerkesztő: Aust szerződését, és hihetetlen amatőrizmussal kezdett el főszerkesztőt keresni, amin egész Németország röhögött. Mindez a Der Spiegelnél, Németország, de talán a világ egyik legtekintélyesebb hírmagazinjánál történt! Most a fiatal menedzser kerül lapátra, ha igazak a pletykák. Ennyit a brandépítésről....

Mindez azért érdekes, mert a világban és nálunk is kergetik azt az illúziót, hogy a szerkesztők, újságírók, mint különlegesen emberek, szerkesszenek lapot a saját szájízűk szerint és ennek talán a "szövetkezet" lenne a legjobb formája. (Le Monde, HVG, Népszabadság - hogy csak néhány kisérletező példát említsünk.) Le a tulajdonosi, befektetői zsarnoksággal! Ők csak "pénzjegy nyomdának" tekintik a szellemi műhely termékét - így az érvelés. Az újságírók így tudathasadásos állapotba kerülnek: alkalmazottak és tulajdonosok egyszemélyben. Ami jó az egyiknek, rossz a másiknak. Optimum nincs. Aust szigorú volt, diktátor - állítják sokan. Az egyre élesedő versenyben viszont az elmúlt években is nőtt a lap példányszáma. Anyagilag is rendkívül sikeres volt a cég, bőségesen fizetett osztalékot. A munkatárs-tulajdonosoknak is.

A "szövetkezet" viszont azt hitte, hogy "besserwisser", ő mindent jobban tud, majd megmutatja... Megmutatta. Káosz a következmény. Mert jó, ha az általa megválasztott főszerkesztő haver, ha az ügyvezető neki gazsulál. Amikor majd megcsappan az osztalék, akkor talán már késő lesz mindezen elgondolkodni.

Elgondolkodni azon, hogy jobb a diktatúra a szerkesztőségben, mint anarchia az egész cégnél. Jobb, ha a szerkesztőségtől független tulajdonos méricskéli, mi a jó a kiadónak, mert az mindig jó a szerkesztőségnek is. Ilyen egyszerű a tanulsága a Der Spiegel elmúlt két-három évi vesszőfutásának.