A HVG Szegeden

Néhány sor a szegedi fellépéshez. A HVG rendre bemutatja az egyetemi városokban a híres címlapjainak válogatását. Tuti siker. Főként, ha mint most Szegeden, az elmúlt néhány év kapott hangsúlyos szerepet a válogatásban, és a múltból csak olyant mutattak be, amely a mai egyetemi polgároknak is érthető.

Érdekes ez a címlap-történet. A HVG talán legnagyobb "találmánya". (Főként annak fényében érdekes, hogy eladott példányszámának több, mint 70 %-a előfizető, vagyis a meglepő címlap alapján eladott példányszám nem perdöntő a lap sikerében. Ellentétben a legtöbb magazinnal.) A lap vezetése korán felismerte, hogy az újságárusoknál elérhető siker mellett ugyanezek a címlapok plakátként is "mesélhetnek" az utcán. Elmondhatják a szerkesztőségi véleményt a hazai és külföldi hírekről. Véleményt ábrázolnak (ami nem kis bravur), vagyis amiért még érdemes újságot, magazint olvasni: a lap véleményéért. (Mellesleg a HVG - szövegben - nem nagyon ad véleményt, az erre szolgáló rovatban főként külső szakemberek írnak publicisztikát.)

Az ottani előadásomat követő egyik legmeglepőbb kérdés az volt: milyen a nők esélyei a szerkesztőségben? Meglepődtem. Számomra ez nem kérdés. Ugyan nem tudtam statisztikát mondani, de az a benyomásom, hogy a HVG-nél, de általában a médiaiparban a nők ugyanolyan eséllyel pályázhatnak egy-egy állásra, mint a férfiak. A fizetések sem különbözőek.

Hogy a szerkesztőségek vezetői pozicióiban mégis több a férfi? Az már nem ennek a bejegyzésnek a témája. Ennek könyvtárnyi irodalma van.

Diktatúra a szerkesztőségben

Áll a bál a Der Spiegel házatáján. Anélkül, hogy itt részletesen elmeséljük a történetet, méricskéljük a tulajdonviszonyokat, legyen elég, hogy a megboldogult lapalapító, tulajdonos, főszerkesztő Augstein még életében szétosztotta a vagyonát: negyedét eladta Gruner+Jahr-nak, a legnagyobb német magazinkiadónak, felét a Spiegel Verlag dolgozóinak adta és a negyedét megtartotta. Halála után további fél-fél százalékot hagyott a G+J-re, az eredeti megállapodásnak megfelelően és a dolgozói Mitarbeiter KG-nak, az örökösöknek is maradt 24 %, de azzal nem tudnak beleszólni a cég életébe. Eddig pompás. Amire talán maga sem számított az az, hogy az 50,5 %-os Mitarbeiter KG. (nevezzük szövetkezetnek) átvette a hatalmat. Először kb. két évvel ezelőtt elbocsátotta a neves kiadói igazgatót, és behivott egy fiatal embert e posztra. Aki elkezdett "rendet csinálni". Ennek során nem hosszabbította meg a főszerkesztő: Aust szerződését, és hihetetlen amatőrizmussal kezdett el főszerkesztőt keresni, amin egész Németország röhögött. Mindez a Der Spiegelnél, Németország, de talán a világ egyik legtekintélyesebb hírmagazinjánál történt! Most a fiatal menedzser kerül lapátra, ha igazak a pletykák. Ennyit a brandépítésről....

Mindez azért érdekes, mert a világban és nálunk is kergetik azt az illúziót, hogy a szerkesztők, újságírók, mint különlegesen emberek, szerkesszenek lapot a saját szájízűk szerint és ennek talán a "szövetkezet" lenne a legjobb formája. (Le Monde, HVG, Népszabadság - hogy csak néhány kisérletező példát említsünk.) Le a tulajdonosi, befektetői zsarnoksággal! Ők csak "pénzjegy nyomdának" tekintik a szellemi műhely termékét - így az érvelés. Az újságírók így tudathasadásos állapotba kerülnek: alkalmazottak és tulajdonosok egyszemélyben. Ami jó az egyiknek, rossz a másiknak. Optimum nincs. Aust szigorú volt, diktátor - állítják sokan. Az egyre élesedő versenyben viszont az elmúlt években is nőtt a lap példányszáma. Anyagilag is rendkívül sikeres volt a cég, bőségesen fizetett osztalékot. A munkatárs-tulajdonosoknak is.

A "szövetkezet" viszont azt hitte, hogy "besserwisser", ő mindent jobban tud, majd megmutatja... Megmutatta. Káosz a következmény. Mert jó, ha az általa megválasztott főszerkesztő haver, ha az ügyvezető neki gazsulál. Amikor majd megcsappan az osztalék, akkor talán már késő lesz mindezen elgondolkodni.

Elgondolkodni azon, hogy jobb a diktatúra a szerkesztőségben, mint anarchia az egész cégnél. Jobb, ha a szerkesztőségtől független tulajdonos méricskéli, mi a jó a kiadónak, mert az mindig jó a szerkesztőségnek is. Ilyen egyszerű a tanulsága a Der Spiegel elmúlt két-három évi vesszőfutásának.

Az újságolvasó szereti a hosszú cikkeket, de nem szeretnek unatkozni

Bocsánat a hosszú címért. De ez a lényeg. Miért?

Ma minden szerkesztő ezt szajkózza: rövidebben, rövidebben, rövidebben. Az újságíró meg tömörít, de inkább herél. A végső eredmény: kilúgozott, nem adatolt, nem bizonyított tartalom. S a tömény unalom. Az unalmas szöveg meg mindig hosszú.

A napokban Bécsben a legsikeresebb (mindenféle címmel kitüntetett) újságok képviselői találkoztak. A téma, persze, mi más: az újság halála. Nézzük meg, mit tett a barcelonai "el Periodico", a 3. legnagyobb példányszámú napilap az unalom elkergetésére.

A szerkesztő szándéka: miután egyre kevesebben mennek el szavazni, ezért a következőképpen bíztatták olvasóikat a szavazásra a lap első oldalán. A példák elgondolkoztatók magyar szemmel. Érdemes összehasonlítani a hazai politikai napilapok első oldalait az alábbi példákkal!

1. Hatalmas Fiedel Castro portré. Szöveg: "Néhány politikus nem szeret választani, és választani hagyni."
2. Következő nap újabb hatalmas fénykép Kim Dzsong-il-ről Észak-Koreából. Szöveg: emberek milliói boldogok lennének, ha választhatnának.
3. A választás után, nem a győztes képét hozzák, hanem 16 polgárét: mit várnak, követelnek a firssen megválasztott polgármestertől, a hatalomba kerültektől.
4. Újabb első oldal: kinagyítva egy olvasói levél a politkusok üres szóvirágjairól, a semmit mondásról. (Aznap mindenki az olvasói levélről és kevésbé a választási csatáról beszélt.) Az újság első oldalát másolták, osztogatták és vitatták az olvasók.
5. Amikor a Spanyolország számára is siralmas Pisa-jelentés napvilágra került, hatalmas szamárfül került az első oldalra, alatta a jelenlegi és múltbéli oktatási miniszterek képeivel.

Kell túl sok szöveget írnunk? Bécsi ajánlat: vegyünk le 10 %-ot a szövegből, és a felszabadult felületet használjuk extrém fotókra és grafikákra - és mint kutatások bizonyítják, az emberek nem 10 %-kal kevesebbet, hanem 10 %-kal többet fognak elolvasni a lapból, feltéve, ha a szöveg ugyan hosszú, de nem unalmas.

• Aki hatásos és részletes cikket kínál, amely az emberek húsába vág,
• aki olyan fotókat közöl, amely mélyen belefúródik az olvasó szemébe,
• aki az újságot átláthatóan és rendezetten tördeli, és kiemeli, mi a fontos,
• aki elmeséli, mi az izgalom a világban, mi az ami meglepő, az az újságot megint erőssé varázsolja, olyanná, amilyent az internet ma még nem tud produkálni.

(Hogy miért? Azt majd legközelebb, üzemgazdasági szempontból megvilágítom.)